Sziasztok!
Meg is érkeztünk az első kihíváshoz! Ahogy azt már a közösségi oldalainkon láthattátok, (ide szúrnám be, hogy feltétlen kövessetek minket az oldal tetején látható ikonokra kattintva! :D) az első kihívásunk egy jól ismert étellel volt kapcsolatos. Az a helyzet ugyanis, hogy a csapatból senki sem bírja igazán a csípős kajákat. Gyrosba hagyma csípős? Nem kell! Adta magát a lehetőség, hogy akkor együnk valami igazán csípős ételt. Mi lehetne erősebb, mint egy chilli paprika magában? Tehát fogtuk magunkat és letoltunk fejenként egyet-egyet.
Az oldal és az egész kezdeményezés lényege, hogy kilépjünk a komfort zónánkból. Na ez mindhármunknak jócskán sikerült. Mi vagyunk azok a figurák, akik az étterembe, ha valami csípős felteszik az örök klasszikus kérdést: “Jó, de mennyire? Ugye nem nagyon.” Majd miután a pincér háromszor biztosított minket arról, hogy nem, nem erős a kaja, kikérve könnyek között pusztulunk el mire befejezzük. Ennek a tudatában megmondom az őszintét mindhármunkban volt egy kis félelem. Személy szerint marhára féltem, hogy mennyire fogok szenvedni a paprika elfogyasztása után. Ez a legrosszabb, amikor nem tudod, hogy mire számíts. Tudtam, hogy csípni fog. De mégis mennyire? Milyen sokáig? Túl fogom élni? Tesóm vajon lenyúlja a fülhallgatóm, ha most meghalok?
Szóval ilyen és ehhez hasonló kételyek keringtek mindhármunkban amikor nekiálltunk a kihívás teljesítésének. A legszebb abban, ha valaki magában harap bele egy chilli paprikába, hogy az első 30 másodperc az egyáltalán nem vészes. Sőt szinte semmit nem érez az ember csak hogy enyhén csíp. Ezután kezdődik a pokol. Iszonyatosan elkezdi égetni az ember száját. A legrosszabb az egész élményben az, hogy a hideg víz/kakaó/tej stb. (ki mit preferált) csak ideiglenesen enyhíti a fájdalmat. Utána ugyanolyan intenzitással folytatódik tovább és az ember tehetetlen vele szemben. Úgy körülbelül 15 percig szenvedtünk, mire elkezdett az égető érzés alábbhagyni. Aztán jön a kellemetlen gyomorégés még órákon át, de erről már ne is beszéljünk.
A kihívásban a nem a fájdalom volt a legrosszabb, hanem az az érzés, hogy tudod, olyat teszel, amit pár perccel később már meg is fogsz bánni. Mondhatni a vihar előtti csend volt a legrosszabb az egészben. Úgy fél óra után igazából teljesen elmúlt a csípős érzés, és hál’ istennek mindhárman megmaradtunk. Végezetül egy jótanács Dávidtól, ha fogadásból valaki utánunk csinálná: egyetek előtte valamit, vagy a Renniet kartonnal vegyétek a gyógyszertárban! :D
A következő kihívás után ismét jelentkezünk!
Addig is: “Remember to always challenge yourself!”
Ha érdekel a videó is, katt a képre :)
Láttam a videótokat! :O Nagyon fájhatott....