Tapsolós challenge

Sziasztok!

Ismét egy kihívást teljesítve jelentkezünk! Ez a mostani sem volt semmi. Egyszerű, kis apróságról beszélünk, mégis iszonyat nehéz volt elszánni magunkat, hogy megcsináljuk. Na de, miről is beszélek? A mostani kihívásunk a szabadban zajlott, az elmélet nagyon egyszerű, egy nyílt téren, sok emberrel kezdj el hangosan tapsolni. Belegondolva is pontosan tudja az ember, hogy mindenki őt fogja bámulni, ami egy előadás esetén, vagy bármilyen más szereplés esetén is sok embernek okoz lámpalázat, gyomorgörcsöt, de legalábbis azért egy egészséges izgalmat, drukkot érez az ember. Igen ám, de ott várt a figyelem és az emberek tudják, sőt elvárják a szereplést, hiszen minket szeretnének megnézni. Na esetünkben pedig komplett idiótát csinál magából az illető. Vagyis nem elég, hogy mindenki őt fogja nézni, de még abba a tudatba sem menekülhet, hogy ez az elvárt dolog és a normáknak megfelelően történik minden. Pontosan ez az, ami miatt olyan nehéz is a mostani kihívásunk, illetve ami a lényegét adja. Alapvetően az nem lenne nagy szám, hogy az ember köztéren hülyét csinál magából. A lényeg itt a társadalmi normákon, az ezekből adódó nyomáson és ennek az ezekkel való nyílegyenest szembenézéssel van. Ebből kiindulva tehát, maga a challenge.

Kimentünk egy köztérre, tudva mire vállalkoztunk, nekem a torkomban dobogott a szívem. Iszonyatos módon izgultam és minden porcikám ellenkezett az ellen, amit éppen tenni készültem. Borzasztó érzés volt, ilyenkor az ember elkezd halogatni. Körbe járkálunk, itt most nem jó, keressünk egy másik helyet, túl kevés az ember (teljesen tökéletes volt) stb. Ismerjük a mindennapi éltünkből az ilyen dolgokat legyen szó akár a testmozgásról, vagy valami projektről/munkáról, esetleg személyes ügyintézésről vagy orvosról. De pontosan ez volt a lényege a dolognak. Abban a pillanatban, hogy elhatározta az illető, hogy most ebben a pillanatban megcsinálom és túl leszek rajta és megcsinálja, rendkívül gyorsan sikerül túl esnie rajta. Azok az emberek, akik láttak 1 óra múlva nem is fognak az egészre emlékezni, ha egyáltalán kell nekik annyi idő, marhára nem számít tehát a dolog, mégis valamiért rendkívül félelmetesnek tűnik. Közben borzasztó, de amint túl esik rajta az ember, hihetetlenül felszabadult lesz. Valahogy az a tény, hogy valami olyat tett, amihez nagyon nem volt kedve és akár még valamilyen szinten félt is tőle, de ennek ellenére mégis megcsinált hihetetlenül felemelő érzés tud lenni. Szinte már elhiteti velünk, hogy az eddig halogatott dolgaink se olyan rosszak, mint amilyennek gondoljuk őket. Illetve arra is rávilágít, hogy sokszor elég hülyeségektől félünk.

A következő kihívásig,

Sziasztok!